Herczeg, akit az évek során megannyi jelzővel felruházott már a sajtó és a közvélemény – „divatguru”, „balliberális megmondóember”, „drogdíler” és ki tudja, mennyi mindennel még –, most egyszerűen csak EMBER-ként meséli el azt a kritikus fél évet, amit élete legnehezebb, egyben legtanulságosabb időszakának tart.
Herczeg Zoltán rendkívül személyes hangvételű, metszően őszinte önvallomásában végre tiszta vizet önt a pohárba, és egyes szám első személyben, tanítani való önreflexióval teszi helyre a dolgokat, amit annyian és olyan szívesen félremagyaráznak. Az alábbi kötetben tehát nem csupán egy országosan ismert ember legszemélyesebb gondolatait ismerheti meg az olvasó, hanem egy kiválóan megírt fejlődéstörténetben nyomon követheti Herczeg Zoltán legfontosabb felismeréseit bűnről, bűnhődésről, Istenről, szeretetről, szerelemről, párkapcsolatról, hűségről, barátságról, testvériségről, a drogfogyasztásról és annak következményeiről, valamint a törvényhozó rendszer erejéről.
A divattervező kiváló humorral és kegyetlen öniróniával megírt története, a Divatmajom a ketrecben sokaknak értékes tanulságul szolgálhat. Egy biztos: csak akkor ismerheted meg teljes egészében ezt a híres-hírhedt ügyet, ha elolvasod Herczeg Zoltán börtönben írt könyvét.
Lexusból a Venyigébe, címlapokról a bírósági tárgyalóterembe. Hogy lehet ezt ép ésszel, egyenes gerinccel feldolgozni?
Start...
Részlet a könyvből
„Rendőrautó lámpája villog mögöttem. A Váci úton tartok hazafelé. Szirénahang nincs, csak villognak, és integetnek, hogy húzódjak le. A kurva istenit! Bazmeg! Pont most! Dugdosom azt a zsemlényi méretű szart egy manneres zacskóba rejtve. A lábam alól, a padlószőnyegről próbálom betuszkolni az ülés alá első parámban. Nyilván nem megy, ez nem egy Trabant, tele a Lexus elektronikával, motorokkal, mechanikával. Hiába tuszkolom, kurvára nem megy. Közben muszáj húzódnom jobbra. Lassítok. Pont egy párhuzamos leágazás jön. Ezerrel ver a szívem, jár az agyam. Hova rejtsem kurvagyorsan ezt a kibaszott szart? Vezetőoldalon a nagy fakkba lent hiába erőltetem, fullon tele. Marad a jobb oldali ajtón a másik nagy fakk, mivel minden más is tele. A kesztyűtartó CD-kkel, a középső box minden lószarral. Egyébként meg már kurva mindegy, ez tuti nem véletlen! Ilyen véletlen egyszerűen nincs. A kurva életbe! Leállok a párhuzamos mellékutcában a telibe csíkozott részen. Mögém befér a hirtelen fékező rendőrautó. Kurvára ver a szívem. Most mi a kurvaanyja lesz? Óriási bukó, hatalmas szopás. Faszom, faszom, faszom! Joviális arcú, normális, rendezett fazonú, de civil ruhás rendőrök igazoltatnak. Legalábbis gondolom, hogy rendőrök. Próbálok higgadt, nyugodt maradni. Talán még menthető a helyzet, ha ésszel kezelem.
– Igazolványokat, forgalmi engedélyt legyen szíves! Kicsit remeg a kezem. Nyugi, mély levegő. Csak lazán, ne tűnjön fel semmi. Higgadj le, add oda. Sima közúti igazoltatás lesz ez, semmi baj...”
„Este énekelnem kell Szabi születésnapjára, mert megígértem. Ünneplés a frissen beszerzett szajréból, ma volt spejz. Bőségesen vacsoráztunk, dupla csokiadag is jut mindenkinek. Utána ünnepélyesen kiállok a zárka közepére, és elénekelem a kétfős publikumnak az egyetlen számot, amit fejből tudok végig, Máté Péter: Emlékeim közt van egy tépett levél kezdetű nótáját.”
Emlékeim közt van egy tééépett levél...
Részlet a könyvből
